H. P.-nek
Akár élvezte, akár utálta valaki az iskolás éveket, azt senki nem mondhatja, hogy egy tanára sem volt rá hatással. Egy tanár vállán óriási felelősség nyugszik: egy generációt nevel és formál. Tanáraink hatására orientálódunk különböző pályák felé, őmiattuk olvasunk, tanulunk meg készségeket, néha utáljuk őket, néha imádjuk őket.
Gimnáziumban tizedik körül foglalkoztatott a téma, hogy tanítani szeretnék. Főleg két forrása volt ennek a gondolatnak: a fantasztikus magyar- és töritanárom, és a borzasztó matektanárom. Előbbi miatt kezdtem még jobban kötődni ehhez a két tárgyhoz, utóbbi hatására pedig sokszor csaptam le a földre hisztisen a függvénytáblázatot: ,,Esküszöm, csak azért is elmegyek tanárnak, és akkor is imádni fognak a gyerekek!"
A dac, amiből a döntés született, az évek alatt csöndes motivációvá és elhatározássá változott. Tudom, hogy nehéz lesz az eleje, a közepe és a vége. Tudom, hogy mennyit fogok keresni és ehhez képest mennyit dolgozom. Tudom, hogy sokan lesznek, akikkel sosem fogom tudni megszerettetni a tárgyaimat. De próbálkozni fogok.
Feltett szándékomban áll egy széleskörű, mély tudással rendelkező, empatikus, lendületes és kreatív tanárrá válni, aki inspirálja a diákjait, életszagúvá és közel hozza a fiatalokhoz ezt a két tárgyat. Szeretném megmutatni, én mit szeretek annyira bennük.
A meccs pár év múlva kezdődik.
 |
| Kis barátaim |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése